top of page

Magyarország legszebb birtokai között

A család a 90-es évek elején Siófokon kezdett gyümölcstermesztéssel foglalkozni. Első földterületüket 1993-ban vásárolták, jelenleg közel 27 hektár saját területen gazdálkodik a családi gazdaság. A gazdaság vezetője Szabó Zoltán okleveles kertészmérnök és Szabóné Németh Ivett okleveles élelmiszeripari mérnök. Az ültetvények mindegyike korszerű, intenzív termesztésmódban művelt, öntözéssel felszerelt ültetvény. A termesztett fajták gondos megválasztás által az érési időt megfelelően elnyújtva friss gyümölccsel tudják ellátni vásárlóikat május végétől november elejéig. Az ország egyik legnagyobb kajszibarack fajtaválasztékával rendelkeznek.

Gazdaságukban elsősorban friss piacra szánt gyümölcsöket termelnek. Legnagyobb területen kajszibarackkal, de cseresznyével, őszibarackkal és nektarinnal, valamint szilvával és almával is foglalkoznak. A betakarított gyümölcsöt igyekeznek még aznap elszállítani nagy- és kiskereskedőiknek. Ezzel a gyors ellátási stratégiával érik el, hogy a betakarított gyümölcs gyakorlatilag 24 órán belül eljuthat a fogyasztóhoz.

 

Az értékesítés a család 100%-os tulajdonában lévő Siofruit Family Kft.-n keresztül történik. Az országban az elsők között kezdtek el korszerű külföldi kajszibarack fajták termesztésével foglalkozni . A gondosan megválasztott fajtaszerkezet miatt a szezonban folyamatosan, egyenletesen eloszlatva kiváló minőségű gyümölccsel tudják ellátni vásárlóikat. A betakarított gyümölcs csomagolását saját hűtőházukban, korszerű gyümölcsválogató gép segítségével végzik. Kimondottan díszkert a területeiken nem létesült, a töreki telepük lett parkosítva, továbbá a 2017 ben elkészült hűtőházuk környezetét szeretnék még rendezettebbé tenni. Mindig kiemelt figyelmet fordítottak környezetünk megóvására.

 

“Már a kezdetektől bevezettük az integrált környezetgazdálkodást. Ültetvényeink füvesítettek, csepegtető öntözéssel ellátottak, a metszés során keletkezett nyesedéket a területen hagyjuk, ledarálva, a műtrágyahasználatot a lehető legkisebb, még szükséges mértékre redukáltuk. Az ültetvényeinkbe a megporzást segítendő vadméhkaptárokat telepítettünk, és hektáronként 6 db madárodút helyeztünk el.” A gazdálkodáshoz szükséges növényvédő szereket, műtrágyát a Kajári Agrofor Kft.-től vásárolják. A friss piacon nem értékesíthető termékeiket a Sió Eckes Kft.-nek adják el. Tagjai egy Tésznek is, de jobbnak látják a termékeik értékesítését saját kézben tartani. Az elmúlt évben sikerült egy hűtőházat építeniük. A parkosítást ebben az évben tervezték, de a természet közbeszólt: a tavaszi fagykár miatt ez egy évet halasztva lett.

A 2017-ben felépített hűtőházukban rendelkeznek minden olyan helyiséggel, amely a gazdálkodásukhoz szükséges (iroda, fürdök, tisztítószer raktár), valamint a tisztaság fenntartásához takarítógéppel is. Kidolgozták a saját tisztasági és higiéniai szabályzatukat, mind a kertekre, gépekre, hűtőházra. “Saját szakterületünkön igyekszünk a lehető legkorszerűbb technologiát alkalmazni. A termesztett fajták, gépek és technológia a nálunk megfizethető korszerűséget tükrözik.” Integrált növényvédelmet folytatnak, részt vesznek az AKG-programban, valamint GLOBALGAP-tanúsítvánnyal rendelkeznek. Területeik jelentős része kizárólag földes úton keresztül közelíthető meg. Útjaik megóvására nagy erőt fektetnek. Munkavédelmi szabályzatot dolgoztak ki, védőfelszereléseket, védőruhát, védőitalt biztosítanak a dolgozóiknak, gépeiket rendszeresen karbantartják.

Birtok paraméterek(terület, növénykultúra, állatállomány... stb.)

 

A tevékenységünkhez szükséges eszközökkel rendelkezünk, de szeretnénk beszerezni egy cseresznyeválogató vonalat és 2 db szüretelő platformot. A birtok Siófokon található 23 táblán, szép, rendezett a környezet.

bottom of page